Nem, nem szűnt meg a blog, csak kissé lelassult. Igaz, a legutóbbi poszt után három nappal majdnem kiraktam a Breaking News 2., mert Brunó elő alkalommal ittlétem során megdicsérte a munkámat, másrészt pedig a szörfsikerek nyomtak. Kezdtem 8’ (láb) hosszú soft borad-dal, ami…
Na, végül szombaton aláírtuk a szerződést a négy hét próbaidőszak után, szal megtartanak. Pont mikor ezen izgultam, és kicsit lefelé fancsalodott a szám, aznap este a staff louge-ban volt egy fergeteg party. Rob mesélt el három-négy történetet, ami miatt kinn is van a 18-as karika…
Hát, nem tom, mi lesz itt, lehet, h átmeneti állapot lesz a Les Cherrieres hotel az életemben, és én is az övében, és nem is biztos, h olyan szar lenne eltávolodni ettől az egész bentlakásos kommunától. Pár hete már érezem, h elszakadtam a külvilágtól, és hiába jó a zúzása…
Mint minden közösségben itt sem lehet mindenkivel jóban lenni. Nekem sajna épp a közvetlen főnökömmel, a francia séffel vannak gondjaim. A magyar bulin, mert az is volt, azzal nyugtattak, h ne izguljak, mert minden szakács szar arc, és megveti a kipíket. Hát ez kevés magyarázatnak,…