Mint minden közösségben itt sem lehet mindenkivel jóban lenni. Nekem sajna épp a közvetlen főnökömmel, a francia séffel vannak gondjaim. A magyar bulin, mert az is volt, azzal nyugtattak, h ne izguljak, mert minden szakács szar arc, és megveti a kipíket. Hát ez kevés magyarázatnak, és nem szeretem az általánosításokat – mégha élek is velük. (Ja, hat éve Cardiffban meló után odajött hozzám a főszakács, és közölte, hogy minden elismerését bírom, kezet fogott velem, és sok sikert kívánt a további dolgaimhoz.)

Brúnónak az a baja, teszem fel, h nem vagyok, és Maciej sem, az a 24 éves energiabomba, mint Florin, de azért a szart is kipréseljük magunkból. Plusz ott vannak a kommunikációs nehézségek. Általában az ’e’kcetussal beszélőket, akik tanulták a nyelvet, azokat jobban megértem, mint a natív ingliseket, mi viszont a konyhában állandó zajban melózunk, és a drága Brúnó mikor siet, akkor persze hadarni kezd, de ezek a nehézségek alapvetően kezelhetőek voltak eddig. Az arc meg hatalmas poénhegyeket gyárt a közös staff brékfasztok alkalmával.

(Maciej, Cora, James, Danny, Irina, lounge-ban)

Amúgy meg hiába kérdeztem, hogy mit tanácsolna az általában hatékonyabb meló érdekében – főként nem megértés tekintetében, mer az világos, h más tészta -, inkább általános, szinte kitérő választ adott. Pl. h gyorsabban kéne megértenem őt. Igen, és munka? Áhh hagyjuk… Ja, ha lekapcsolná a ventillátort és a gépeket én meg elzárnám a zubogó csapot, akkor elsőre is megértem, ha a konyha másik feléről átkiabál, hogy hozzak három zacskó fagyasztott csipszet és szoszidzsot.

Amivel felbaszott rendesen az az volt, h pár napja az egyik edénnyel, amiben szárított kenyér volt, közeledett felém, és fölényesen közölte, íme, a bizonyíték arra,h nem takarítok rendesen, mert a cucc az egyik asztal alatt volt, és szólnom kellett volna, h szokatlan tárgyat észleltem a konyhában. Hát nekem nem volt szokatlan, mert kenyeret otthon is szárítunk, és észleltem is az ojjektumot, amit közöltem, mire az volt a válasza, h akkor is szólnom kellett volna, mert nem odaillő a tárgy. Ti egyébként meg hol a f.szomban szárítanátok kenyeret, ha nem ott ahol nincs útban?! (költői a kérdés) Legközelebb majd felhívom a figyelmét, h répát, potátát és egyéb, nem konyhailag nem adekvát élő organizmust fedeztem fel a hűtőben. Na jó, mégsem rúgatom ki magam ilyem hülyeséggel, csak leírtam, mer most így jobb nekem.

Tegnap volt a második Jersey Magyar Találkozó a tengerparton, ahol három bográcsban főttek a legjobb gulyások és perkeltek. Kb. 50-60 arc jelent meg, először ráakadtam három lengyelre, a mai White Party magyar DJ-re („Máj hóm iz ellé, kicsit törni magyar, mer élni kinn. Amúgy Torontálfalvi Bendegúznak hívnak, csak ezzel a névvel nehéz befutni külföldön.”), majd a buli közepén három angol csajra (közülük kettő eredetileg skót, de jól érthetően beszéltek), és még egy görög gyerek is feltűnt, akivel kb. 2-3 percet csevegtem, és nem tudtam rájönni, hogy vagy az erős akcentusa miatt ködös mindaz, amit mond, vagy pedig valami erős drog befolyása alatt áll. Vagy végső esetben nálam is kőbölcsészebb, esetleg a három egyszerre.

(Máriusz)

Szal örültünk a szíves fogadtatásnak, télleg volt minden földi jó, ami egy hazai konyhában akad. Íze volt az ételnek! Ha vk már megtapasztalta a brit konyhát, akkor az tudja, h itt az alapanyagokon mellett a fűszereket nem igazán használják – legfeljebb kiteszik az asztalra, h használd kreativitásod sugallatár a borsot meg a sót. Pl. láccatra guszta, zaftos, gyönyörű barna szószban úszó pöri előtted a tálban, és az első harapás után nyúlsz is a fűszerekért. Na, itt ilyen gond nem volt. Az elfogyasztott sörök, és hazai lakodalmas pop-rock ikonok (Bódi Guszti, Fásy Ádám(?), Louise dö Vedingszelebrésön és mintha Pataki „Edda” Attilát is felismerni véltem volna) teremtette miliőben elkezdődhetett az ismerkedés, és a nemzeti karakterünket jellemző elzárkózás is hamar eltűnt.

Sikerült néhány igazán jó arccal találkozom – de nem nevesítek most senkit -, mint kiderült, az általam megkérdezettek többsége nem kötődik különösebben erős kapcsolatokkal a helyi esztablismenthez. Ahogy én is, a legtöbbünk szállodázik, kipíként, house keeperként (vagyis rendben tartja a hotelszobákat) illetve eladó. Azért csüggedésre semmi ok, Jersey a miénk lesz, van emberünk már a HSBC banknál (nem kipí!), idén az év kiváló dolgozója címet kapta!!! (Kicsit elkalandozva honfitársaink sikereitől erről az jut eszembe, h a kapitalisták a legszocibbak, nem csodálkoznék, ha március 21. is Bank Holiday lenne náluk – ez volt a Magyar Tanácsköztársaság világra jövetelének napja.) Nem mintha azt szeretném, h a jó Brúnó simogassa meg esténként a buksimat, h te magyar gyerek ez igazán jó meló volt, de azért nekem sem esne szarul, h miután kidolgoztam a belem, szétsavaztam a kezem, ne baszogatással zárjuk be a konyhát. Kár, hogy a számok birodalmába csak külön kísérettel léphetek, így a pénzügyi vonalnak lőttek.

(A csajok a száradó ruhák közt)

Amúgy meg Csabival éretek egyet, mert természetesen a potáta kommandó is megjelent, h aki itt van az már tett vmt, h a maga erejéből változtasson a sorsán. Úgyhogy bártan veregessük meg a saját vállunk!

Ma megpróbáltam végre szörfözni. Nem sikerült. Enyhén dehidratálódott állapotban érkeztem a partra, ahol a hullámok már elég közel voltak falakhoz, a víz meg tele szörfösökkel, így megnyugodtam, h ezt nem kell erőltetnem. Inkább csak úsztam és Béjvaccsot játszottam, mezítláb futottam 1-2 km-t a parti homokban, mert olyat még nem csináltam, a melleim meg csak lobogta…

Azért beúsztam a kellemesen melegnek mondható 16 fokos vízbe, nem is éreztem, hogy két perc múlva leállna a szívem, mint legutóbb. Ami para volt, hogy a dagály miatt egyre nagyobbak voltak a hullámok, és egyszerűbb átúszni alattuk natúrban, mint szörfdeszkával, de ahogy alábuksz egy kétméteresnek egyszercsak elsötétül a víz, mert a feletted lévő tarajok leárnyékolják a napot, aztán meg a hullám háta felszív, csak hogy tudd ki itt a főnök.

Oké Brúnó, holnap folytatjuk…

(Most néztem a rotát, holnap méntenansz dzsob, kedden day off, úgyhogy legközelebb szerdán randizok Brúnóval.)