Ahogy írtam, május 28-án, csütörtökön érkezem haza, 13.00-kor landol a gép, aztán Pozsonyi, este pedig a Kertemben igyekszünk elfáradni.
Ha azt szeretném elárulni, mennyire nem értek a szörfhöz, akkor azt írnám, hogy a ma kibérelt ruci volt a legcsinosabb, a fekete alapszínt kék ívelésű berakás dobta fel a has és a láb résznél. Ha viszont el akarnám játszani, hogy mennyire kúl szörfös vagyok, akkor azt írnám, hogy hmmm, ma a hullámok nem voltak a legjobbak. A szép egyenes vonalban a part felé száguldó habok helyett minden irányból érkeztek a zavaros hullámok, ma nem volt jó hozzánk az óceán, és a végén még az eső is eleredt.
A szigorú tények szerint ma harmadszor sikerült elmennem szörfözni, és már a deszkára is fel tudok állni időnként, de még messze vagyok attól a szinttől, mint a korizásban. Tegnap gyönyörű időben mentem ki az óceánra, és mivel első voltam, épp a dagály elején érkeztem, ismét félelmetes volt egyedül a hullámok közt evickélni. De kb. húsz perc múlva már elkezdtek szállingózni az emberek, a partmenti szörfsulisok mellett jöttek a helyi erők is. Így már kevésbé volt aggasztó a 2-3 méteres hullámok közt lebegni és várni az alkalmat.
Ma kicsit rosszabbak voltak a körülmények, a nap sem sütött, szar, párás levegő volt, így izzadtan beletornászni magam a kezes-lábas kotonba kemény meló volt. Néhány bemelegítő bukfenc után én is a menők közé eveztem befelé a nagy vízbe, és tanult szörfös körökben ismeretlen mozdulatokkal vívtam ki a helyiek csodálatát vagy épp rémületét – jé, ez még él?! A legszebb figura az volt, amikor sikerült beragadnom egy hullámba, miközben a deszka már az elején elúszok, de fejjel előrehajolva a hasamon vitt a víz, aztán dobált összevissza. A kezdődő dagály hatását pedig óriási vízfelszívó képességemmel csökkentette.
Ahogy erősödik a dagály, úgy lesznek nagyobbak és erősebbek a hullámok, így egy idő után bejutni abba a zónába, ahol érdemes hullámot fogni nem egyszerű. Eleinte vártam a nagyobb vizeket, aztán már arra kellett figyelnem, hogy egy jól elkerült hullám után a rögtön utána érkező ne vigyen ki a partra. Közben meg érdemes figyelni a tényleg szörfözni is tudó arcokat, hogy mit csinálnak a vízben, ami egy idő után kezdett egy forgalmas útkereszteződésre hasonlítani. Szabadnap volt, úgyhogy aki tehette jött csobbanni.
Lilaság. Meló közben, amint a harvesteren dolgoztunk, és szépen beállt a napirendünk kb. 3 óránkénti szünetekre szépen megszoktuk a dolgokat. (Igaz, ma már megint második napja állunk, és holnap sem lesz jobb a helyzet valszeg, az idei nagyon szar év volt, köszönhetően az időjárásnak, és annak, hogy a permetszer nehezebben bomlik le, mint általában.)
Amikor cselekvéssel telik a nap értelmét veszti az idő. Ekkor a felosztását nem az óra végzi, hanem a cselekvés és a nap járása. Amint harvesterre kerültünk sokkal jobban meg tudtuk saccolni a szüneteket, amikor nem az órát bámultuk, hanem azt néztük, hogy az alattunk lévő földből mennyi van vissza. Így legalább mi is láttunk célt magunk előtt. (A kézi digiben pont az volt a rossz, az iszonyatos hátszaggatás mellett, hogy soha nem tudtuk, mikor kapunk egy kis szusszanásnyi időt.
Ha valaki nem tudja magát lekötni cselekvéssel, a gondolkodást is ideértve, akkor jön az idő-probléma. Mihez is kezdjen vele?! Bölcsészek, ekkor kínos önmagunk előtt, ha az órát bámuljuk. A sorozatos Day Off-ok alatt, ha valaki nem talál értelmes elfoglaltságot, akkor unatkozni kezd. A lengyelek egy része ezt a nehézséget iszonyatos mennyiségű alkohollal tüneti kezeli, de ott van a Play Station és a tévé, a magyarok meg laptopoznak, illetve Bandi és Patás horgászni járnak Jaysonnal – eddig alkalmanként kb. 0,8 hal az átlag. Az Falt 1-ben állandóan mennek a gépek, és hát az enyém is dolgozik keményen. Asszem soha nem néztem meg ennyi klasszikus nagyfilmet ilyen rövid idő alatt. Csak pár példa: Delicatessen, Tágra zárt szemek, Veszedelmes viszonyok, Telefonfülke, Holló, A vonzás szabályai. Többségüket már láttam, de vagy tíz éve.
Ami a lokális arcokat illeti, a felszíni hellózás és "árájt?!" mellett érezhetően mocorognak a dolgok a mélyben, de ehhez nyilván több időt kellene itt tölteni, hogy a közhelyszerű brit felületes kapcsolatkezelés gyökerére ráakadjak.
Mindenesetre sikerült egy nekem és Csabinak is tetsző elméletet konstruálnom, hogy az itteni bizonytalanság és állandó rögtönzés, ami a melót illet, valamint munkaerő-pazarlás hátterében milyen okok rejtőzhetnek. Az időjárás és a brit gyarmatosító habitus. Az időjárás itt teljesen kiszámíthatatlan, ami állandó impróra kényszeríti az embereket, főleg a mezőgazdaságban, pedig pont ott lenne fontos a kiszámíthatóság. A 2003-ban általam már megtapasztalt pazarlás egyik legvalószínűbb oka a brit gyarmatosítói múlt. Ohhh, nem baj ha több a nigger, adjunk nekik vm melót, akár értelmetlent is. Ha meg kevesebben vannak, az sem gond, majd gürizik az a pár, aki most van, oszt még begyűjtünk pár falura való fekát, úgyis elhullik majd pár az úton, de a maradékkal majd lehet trógeroltatni.
Ami a lóvét illeti, nem nagy nyereség az itt eltöltött két hónap a fenti okok miatt, de a szörf és a gyönyörű sziget miatt megérte. Kb. két hetet leszek otthon, és húzok vissza ide, remélhetőleg jobb melóba, már be is adtam a jelentkezési lapom pár helyre, és fix meló mellett a szörf is kiszámíthatóbb lesz. A vén kalóz szerint nyáron 30 fokos lesz az óceán – kétszer is rákérdeztem -, amit ma nehezen hittem, amikor a vörösre fagyott kezeimre és lábaimra néztem a vízből kilépve.
A sellőfiú most tehát haza repül, és egy kis időre bezárja Rejtő kocsmáját, de van még muníció, és az otthoni tapasztalatokról is lesz poszt várható, enyhe kultúrsokk hatása alatt.
(És ha ez lenne az itt írt utolsó poszt, akkor MINDENKINEK nagyon KÖSZÖNÖM, aki szurkolt nekem, hogy megvalósítsam a saját kis álmom, és ezzel talán őt is segítettem abban, hogy tegyen valamit a sajátjáért!)
