Most előadhatnám magam, h milyen kúl gáj vagyok, mert három nappal a szigetre érkezésem után máris van munkám, igaz, ami épp csak egy kicsivel jobb, mint a potáta kollektingelés. Valójában fostam mint állat, hogy miként lesz a dolog itt, ugyanis kb. 1000 fonttal a zsebemben (NatWest számla) érkeztem, gondolván, ez elég. Aztán nézek albit és munkát, addig meg kipróbálom St. Helier-ben a Guest House-okat.

Szerdán érkeztem, és még aznap este a szállás közelében egy bolt kirakatában láttam albhirdetéseket. Gondoltam, első körben szállás, aztán meló. Másnap beugrottam a használtcikk-kereskedésként és compúterjavítóként is üzemelő boltba, ahol kaptam egy címet. A pecó viszonylag jó helyen volt, viszonylag olcsó (94 font/hét+rezsi), csakhogy le kellett volna perkálnom összesen közel 500 fontot! (300 font kaukciónak, 94 lakbérre és újabb 94 a boltosnak, mert általában egyheti lakbér a közvetítői díj). Vagyis első körben ugrott volna a büdzsém fele, és bevétel még nem is volt. Ugyanakkor, mint kiderült az évnek ebben a szakaszában nagyon nehéz egy főre szobát találni, pláne, ha az a valaki nem kvalifikált, vagyis nem él itt 5, jobb esetben 12 éve. Ilyenkor sok a vendégmunkás, akik ált. egy szobát keresnek. Az árak meg inkább 100 font felett kezdődnek (per hét)! Jó árnak tűnt.

Node, két út maradt lényegében: 1. vagy kiveszem a szobát és a büdzsém fele apad, de viszonylagos biztonságban kereshetek melót, még kb. két és fél hétig, mert a szoba csak tíz nap múlva vált volna elérhetővé, addig meg kb. 30 fontos napi áron geszthauzozhattam volna. Így hamar eljött volna az az idő, hogy választanom kell, két hét után felmondom a kecót, ha nincs munka, és talán még lesz pénzem repjegyre vissza, vagy kitartok még egy hetet, hátha akad vm, ha nem, akkor stoppal és úszva vissza szeretett H-ba. 2. Marad a Guest House, amíg találok melót, és lesz bevétel, és utána keresek albit. Így elsőre jobban fogy a pénzem, de rugalmasabban tudok lépni. Ha St. Helierben maradok, és vidéken akad munka, akkor újabb kiadási tétel a közlekedés. Elkezdtem járni a várost, kérdezősködtem boltokban, h van-é üresedés, bementem munkaerő közvetítő irodákba, és a helyi Social Service-be (SS) is. Ez lényegében egy társbiztosítási és munkakeresést segítő intézmény, egyben.

Van egy netes adatbázisuk, mint UK-ben a Job Centereknek, ahol rákereshettem kategóriánként melókra, majd azokat ki is nyomtathattam, plusz vittem egy alap angol önéletrajzot, amit eredetileg egy angolos még tavaly átnézett, és én meg az SS-ben megmutattam egy kedves hivatalnok hölgynek, hogy ugyan már segítsen felturbózni. Segített, kijavította a saját hibám mellett az angolos illető bakijait is. Úgyhogy született egy új angol önéletrajzom, mind formailag, mind tartalmilag, Mindez barátságos légkörben, ingyenes nyomtatási lehetőséggel párosulva. Volt valaki hazánkban munkanélküli hivatalban? Ég és föld az otthoni, budapesti és ez!

Szal, már csütörtökön elkezdtem hívogatni a kutyanyelvekre kinyomtat melóhelyeket, minden infó rajtuk, hogyan jelentkezhetek, kit hívjak, mennyi a lé, adnak-é szállást, stb. Kiderült, utóbbi kettőt egyszerre is meg lehet oldani, pecó és meló egyben! Ezek az opciók kapták a priort, pénteken délután is hívtam egy hotelt, kértek életrajzot, broadband azonnal a gépre, mondták, ha megy a CV, még aznap hívnak, húsz perc múlva ment is át a helyi erő segítségével elkészített kvájet impresszív személyiség összefoglalóm, másnap szombaton kis csiticseti a menágerrel, ma, vasárnap pedig meló, de inkább ismerekedés, mert délben kezdtem, és mivel kevés vendég volt küldtek is egykor hédrezni. Ami jó alkalom volt tovább tanulmányozni a helyi tájszólást.

Most tehát mosogatok (Kitchen Porter) a Las Charrieres hotelben, ami kezdetnek egész kiváló, nem a hihetetlen bérezés, és az elősosztályú ellátás (szállás, plusz kaja) miatt, hanem mert lényegében nem sok felelősséggel (Na ez ma már nem igaz, lesz is belőle poszt sztem), de azért némivel mégiscsak, kell melóznom, de már nem egy négyszemélyes krumpli farm szállodába bezsúfolva. Plusz, itt aztán télleg kell az angolt használni, én vagyok az egyedüli magyar. Van itt mindenhonnan arc, lengyel, bolgár, román, német, angol, francia (igen, ő az egyik szakács).

Egyébként közel a farm, ahol melóztam, tegnap be is ugrottam meglátogatni ex-kollégáimat és még Lambert papába is belefutottam. Nem mondom, hogy nagy welcome hug-ra számítottam, de az öreg télleg nem tagadta meg önmagát, és rögtön szekálni kezdett, de ennek az is lehet az volt az oka, hogy a kirúgott lengyel traktoristák megint ott voltak a farmon meglátogatóban, és ismét suttyó részegen.

Biztos, hogy lesznek problémák, azok mindig vannak emberek közt, de az alapfelállás nagggggyon kalssz! A menáger hölgy, Carinne közölte, hogy ingyé használhatunk minden cuccot a hotelben, úgy mint teniszpálya, uszoda, szauna, jakuzzi és wifi is van, de az korlátozott. Közölte, hogy fontosnak tartják,hogy a személyzet jól érezze magát, mert akkor fognak jól melózni. Tapasztaltatok valaha ilyet otthon? Úgy értem, ahol nemcsak mondták, hanem valóban biztosítottak erre lehetőséget?!

A nevekkel még bajban vagyok, egyszerre kéne most vagy 22 arcot ismernem, de asszem, Alen, a gondnok, vagy mi, mesélte, hogy vannak közös kiruccanások és Barbeque (BBQ), és télleg, látszik is a személyzeten, hogy jól összeszokott csapat, nekem is mindenki segített eddig (érdekes, látják, ha minél hamarabb belejövök a dologba, akkor az az ő munkájukat is segíti!)

(..) Egy nap alatt teljesen megváltozott a jersey szemléletem, amellett, hogy saját erőből kikapartam ezt, szerencsés is vagyok, mint megtudtam vagy negyven életrajz érkezett a hotelbe, és Carinne interjú közben tíz perc után feltette a kérdést, h mikortól tudnék melózni, azóta hajtás, betanítás, és nagy csiticsetelés a végén. Rejtő kocsmája ismét nyitva!