Ha valaki azt gondolná, hogy itt leányálom a potáta kollektelés után melózni, csak mert fáradt testem medencében, jakuzziban és száraz ill. gőzszaunában pihentethetem, akkor az téved! (Jó, ez a mondat kicsit úgy hangzik, mint amikor a Brian életében a palesztin felszabadító brigantik arról vitatkoznak, hogy mit adtak a rómaiak, a csatornázáson, az egészségügyi ellátáson, az oktatáson, a közbiztonságon, etc. túl, SEMMIT!)
A hivatalos munkaidő heti 42 óra, de annyi mindent kell belezsúfolni, hogy először ez elképzelhetetlennek tűnt. Nem csak mosogatás van, hanem még ezer apró dolog is intézni kell. A viráglocsolás mellett, előkészíteni a kaját a séfnek, krumplit, répát, egyebeket pucolni, elugrani a raktárba alapanyagokért, miközben ömlik be a mosatlan a konyhába, és közben millió szabályra ügyelni, pl. mindig a séfnek van elsőbbsége, amikor mosogatunk, tisztán kell tartani a vorkingériát, miközben tíz másodperc múlva koszos edények hegyei halmozódnak rajta.
De érdekes volt, amikor pár napja először volt fullos a hotel, és a szokásos 15-40 vendég helyett 85, köztük majd ötven német tini balerína, érkezett (Nyugi Művésznő, nem esett bajuk!), és egyedül kellett a konyhát rendben tartani, plusz a szokásos egyéb köröket lefutni. Majdnem sikerült is, csak olyan gyorsan kellett mozogni a mosogató körül, hogy a két kezem elkezdett egymástól függetlenül működni, aminek az lett az eredménye, hogy a felhalmozott műzlis-leveses tányérokat sikerült padlóra küldenem. Géppuska-ropogásszerű hanggal zúzódtak darabokra a tányérok, mire ott termett a managemnetből Carinne, és mindenki más.
Amiről otthon csak hallani, mindenféle tréningeken, hogy egy csapat vagyunk, együtt dolgozunk, egy közös célunk van, az itt tréning nélkül is természetes. Carinne odajött hozzám, és mondta, hogy most öt perc szünetre kimegyek, mélyen lélegzek, relax, és majd, később visszamehetek. Igazából nem éreztem rosszul magam, csak télleg iszonyú mennyiségű meló volt, és megbillent az egyik edényhalom. Ennyi. Mire három perc múlva vissza akartam menni, Carinne fullos kis rucikájában ott állt a mosogató előtt, mosta a cuccost, és hiába mondtam neki, hogy minden oké, közölte, h most pihenek, és ő hoz majd innivalót nekem, és csak nyugi. Nyugodt voltam, csak nehezen volt hihető, hogy hibáztam, és nem lebaszás jön, hanem mindenki, akinek egy másodperce volt a meló közepén odajött, és bíztatott, h semmi gáz, és csak relax. Éltetek meg már hasonlót otthon?!
Azóta már megvan a következő kitchen porter, Madzsik, egy lengyel srác, aki asztalos amúgy, de a szakmájában ő sem talált most melót, végigutazta egész Európát, és most ő is túrja a mosatlant. Róla még keveset tudok, magas, vékony, kopasz srác, és van egy tetkó a bal karján, de állítása szerint túl bonyolult, ahhoz, hogy korrektül elmagyarázza annak angol jelentését.
Carinne-t már ismeritek, kilenc év tollastáncikálás után hagyta ott valamelyik Moulin Rouge-t, és vezeti a hotelt, felette van Paul, ne nem úgy, hanem státusban…
(…) Hopp, eltelt egy nap, és közben eszembe jutott a poszt eredeti címe, Mászter Versitch egyik mondata „A melótól ez ember először fogy, aztán kopik.”. Az öreg yuppi ugyanis 15-18 éve szintén Britishben kereste meg a nyári betevőt, egy nemtommilyen, talán eper(?) farmon, innen a bölcsesség, amit megerősíthetek. A fentiekből is látszik, hogy sikerült a kopás szakaszába lépni, de azóta már némi konszolidáció is mutatkozik. A letelepedés igazából akkor kezdődik, amikor a szerződés szerinti négy hét próbaidő letelt, sztem menni fog.
Tegnap este volt egy jó kis összejövetel a staff lounge-ban, semmi komoly csak néhány sör, részemről egy liter facsart vérnarancs fogyott, közben dumáltunk. Konrád, a lengyel bartendernek épp tegnap volt az utolsó itteni munkanapja. A srác nagyon jól nyomja az angolt, sztem csak a natív britek érzik, hogy nem anyanyelve az inglis, ennyit jelent hét év itt-ott. Volt már a Jersey reptéren útlevélellenőr, meg mittom én még mi. Temperamentumos, céltudatos figura, épp azon gondolkodott tegnap, hogy ismét összejöjjön-é azzal a nővel, akivel kilenc évet volt együtt, majd szakítottak, de a nő ismét hívogatja, és lehet, hogy múvolnának vissza Lengyelhonba. Míg elment a szobájába és visszajött addig eldöntötte, hogy a következő ország ahol élni fog Svédország lesz, de még a csajról sem mondott le.
Végül szinte csak a csajok maradtak, Cora, a frissen érkezett német lány, meglepően szép csajszi, 23 éves, élt pár évet az Államokban, nagyon jól nyomja az angolt, két évig volt amerikai barátja, aztán, hogy most a sulija véget ért itt melózik. Ahogy említettem neki a szörfözést, rögtön rávágta, h jönne ő is. Grét!
Danniela, a bolgár 24 éves csajszi, igazi energiabomba, megfelelően széles testrészekkel felszerelve, ő az egyik house keeper itt, vagy öt éve nyomja, kúl inglissel. Befutott még Edita, aki lengyel pincér, vele pörögtem a múltszerdai buliban. Egy idő után a gyerekvállalás lett a legfőbb téma, meg persze, h ki mennyire nem tudott angolul, mikor megérkezett.
Számomra ma is kérdéses, h hogy a fenébe értik meg Allent, a gondnokot (de hülye szó így, leírva!), mindegy hamarosan én is intenzív akcentusgyakorlaton vehetek részt Allenne, mert a kipi mellett maintenance job is vár rám. Allen mindig morog, persze nem komolyan, legutóbb, pl. Michael Jackson halála miatt, h hogy a fuck-ban lehet az, hogy egy ilyen krep faszi miatt síránkozik a világ miközben naponta halnak meg brit katonák Afganisztánban. Szal vmt megértettem én is Allan mondataiból, és egyet is értek vele. Mer az a pöcs, aki gyerekeket kefél, lehet akármilyen tehetséges, is, mégiscsak egy közönséges pedofil. Úgyhogy örüljön, hogy ennyivel megúszta!
Itt van még Rob, Rob Gitariszt Lloyd, szintén misztikusan érthetetlen angolnak tetsző szavakkal az ajkain. Minden nap hat óra magasságában dumál vkvel az itteni vezetékes telón, és még nem jöttem rá, hogy miről, csak sejtem, h mindennapos dolgokról szól a csiticset. Csevegés közben a pocakos öregúr hatalmasakat szellent, lehet, hogy nála ez a verbális központozás?!
Ja, mitől gitariszt, esténként prüntyög a vendégeknek, akik a szünetekben mindenféle eccerű kvízkérdésekre válaszolgatnak, pl.: hány lába van a lónak, de van nehezebb is, mint: ki volt Margaret Teacher. Rob azzal is eldicsekedett, hogy szomszédja volt egy időben Tony Blairnek, aki be is kopogott hozzá, h ugyanmár szavazzon rá az öreg is. Tony ígért persze minden földi jót, de aztán ahogy az lenni szokott Robnak nagyot kellett csalódott benne, de ha a programjába vette volna az újliberális exminelnök, hogy minden héten Steve Via, vagy David Gillmore-koncert legyen Jerseyn, akkor sztem Rob leszarja a gazdaságpolitikát, és boldog szavazó lett volna.
Ezen kívül Rob giga Sue Towsend-rajongó. Ha emlékeztek még a tévében adták annakidején a 13 és féléves Adrien Mole kalandjait. Úgyhogy vannak itt hidak verve a kultúrák között!