Szal milyen arcokkal is élek itt?! A magyar crew, akik Csabival egy szobában vannak, háromtagú, Gyadu, Patás és Csab. Mindegyikük vidéki, gerjeni (Tolna megye), és Csabi szólt nekik, h jöhetnek melózni. (Én most már két portugállal nyomom rakenrollát.)

Csabi szerint a „hírnevünket”, hogy a lengyel és portugál vendégmunkások mellett magyarokat is alkalmaznak, a Flat 3 lakóinak köszönhetjük. Nem kisemberek, egyikük mérsékelten tetkós és az idénymunkától mélyebb tónusú hámréteggel bír, nem úgy, mint én, az egykori fővárosi sápatag. Amellett, hogy megy ki a lóvé a kezükből, de gyorsan, a melóban verhetetlenek. Csabi monda nekik, amikor velük tolta, hogy lassabban nyomják, mert különben neki is gyorsabbnak kell lennie, másrészt, ha előbb befejezzük, akkor kevesebb órabért fizetnek ki!

A Flat 5-ben lakik egy pár jórészt erdélyi az egyikükkel Mihállyal ismerkedtem meg legelőbb, egy magas, bajuszos, jó 40-50-es figura, kinn cigizett a pecók előtt. Kiderült róla, hogy szabó volt, de náluk az kevés a biztos egzisztenciaépítéshez. Mihály volt, aki kesztyű nélkül ment a gép után, és puszta kézzel túrta a földet a krumplik után, mondván – A főd’ az nem pina, hogy kesztyű kejjen hozzá!” Itt érzek persze némi csúsztatást a gondolatmenetében, ugyanakkor én is megtapasztalhattam a pure pina-élményt, mivel esszenciális, hogy a kesztyűd mindig veled legyen, de tegnap délben annyira kimerült voltam, h ez elmaradt.

Vissza a Falt 1-be majd a Flat 10-be. A gerjeni crew-val ugyanis meghívást kaptunk még a meló előtti napokban, Nagypénteken a lengyel csapat tagjaitól, hogy a polak venger dva bratankit erősítendő fáradjunk már át némi vodka elfogyasztására – ugye vallásos népek ők, és fő a tradíció tisztelete. Átfáradtunk, és ott már rögtön három nagyon fáradt, egykor embernek látszó tárgyakra bukkantunk, akik a heveny alkoholmérgezés elől az álomba menekültek, de vendéglátónk maradt így is elég.

Kb. 10-12-en ültünk az asztalnál, ahol teljes volt a bábeli kavalkád, magyarok, akik semmit sem tudnak lengyelül, csak pár szót, megfűszerezve kis némettel, ordítanak, és a másik oldalról szintén pár szót ismerő lengyelek, hasonló hangerővel, de az alkohol jó nyelvi gyorstalpaló!

Azt játszottuk az asztal mellett ülve, hogy az ott található vodkás üvegből vki töltött a mellette ülőnek egy pohárba, aki megfogta azt, köszöntötte a mellette ülőt, majd megitta a vodkát aztán ő töltött, és ez így ment meglehetősen gyors tempóban. A lengyelek összesen 7! liter tízfontos vodkával végeztek a megérkezésünkig!!!

Rengeteg frusztráltság szakadt ki a srácokból az itallal, az egyik lengyel parasztgyerek, asszem, Styesek egyfolytában éles hangon nyerített (YIHHHHÁÁÁÁÁÁ) – ez az ő védjegye, és akadt még egy másik, fiatal arc, aki szintén erősen felbátorodott az italtól, és állítólag ökölváltás közeli volt az állapot a közvetlen megérkezésem előttig – ami részben az erősen fogyó italkészlet következménye volt. Sikerül megnyugtató megoldással előállnom, az egyik lengyel sráccal autóba pattantam beszerezni még egy üveg vodkát – de ez elsőre kevésnek tűnt. A sofőr nem az az agresszív duhaj részeg figura, de volt benne rendesen, és az út a boltig, meg vissza rosszabb volt, mint először repülőgépre szállni. Az Y-kanyaroknál nem tudtam, hogy képes lesz-e időben elfordítani a kormányt, ha nem, akkor vagy 80-nal nekicsapódunk az itteni keskeny utakat szegélyező egyik kőfalnak. Végül prezentáltuk a vodkát, ami valszeg fontosabb volt a partizóknak, mint a testi épségünk, és inkább én is együtt ittam a többiekkel a közvetlen éltveszély elmúltával.

A buliban Andrejjel dumáltam, ő még akik jól beszél angolul. Az ő sztorija, hogy imádja az autókat, a pénzét mindig erre költi, de pár éve ripityára törte az akkori kocsiját, vagy ötezer fontja úszott el, és arról álmodik, hogy vagy Hollandiában vagy Bécsben talál asztalos melót. Esetleg elhúz a nővére után Ausztráliába, igaz Fülig Jimmy figura.

Derek, az egykori lengyel tömegoszlató az egyik legjobb arc a telepen, mosolyog, segít, és a buliban folyton Marlborót töm a szádba, mégha ég már egy a kezedben, akkor is mutatni kell, h köszönöd, de nem kérsz. Kicsi angol, jó traktoros, mint Andrej, ő is hatodik éve nyomja Lambert-nél, mellesleg otthon tömegoszlató rendőrként kereste a napi betevőt.

A nyelvi nehézségek, a kemény meló, az őrült főnök és a mindebből fakadó frusztráltság előhozta a jó öreg dominanciakérdést, így a vodka beszerzése után a buli szkanderbajnoksággal folytatódott, de meglepő nyugalomban. A gerjeni csapat úgy gondolta, hogy itt az ő ideje, és tényleg itt is volt! Csab jó felépítésű gyerek, és láttam, hogy neki ez jó feszültséglevezető, jobbal-ballal letett mindenkit. Gyadu, vékony, magas srác, de biztos voltam, hogy Derek simán leteszi őt, csak legalább a kezét ne törje el. Ehhez képest Gyadu simán vette az akadályt (Sztem Syvester Szalonna annakidején időhurokba ugrott, meglátta ezt az estét, és kiszínezve prezentálta, Túl a csúcson címmel).

Számomra az est fénypontja Patás pörformansza volt. Patás nem az egykori Vágó Pityu-műsorok ünnepelt vendégeként kezdte karrierjét, de nem is ott mutatja a legjobb formáját. Mokány, kicsit pocakos gyerek, teli jószándékkal, és olyan alkarja van, mint nekem kettő. Amikor leült szkanderozni átváltozott valami furcsa, Rejtő-figura keverékévé – ebben a varázslatban kis segítséget kaptam az 5-6. vodkától. Derek nekifeszült, h lenyomja, erre Patás felénk fordult, és megkérdezte, hogy mehet-e, mintha nem gumibotozáson edződőtt izmok nyomták volna a karját. Közben Patás úgy nézett rám, mintha arról akarna csevegni, hogy milyen lesz a krumplis meló, és közben arra számítottam, h a szabadon maradt kezével még egy cigit is megsodor, h ne unatkozzon. Hogy ki nyert, találjátok ki!

(Mindjárt megyek át, és szerzek fotókat a többiekről.)