Ez a poszt három napja íródott, és csak most volt időm újból foglalkozni vele. Elképesztő a tempó, és rengeteg sztori van a melóban. Itt az első… (És bocs az elütésekért , momentán ennyire telik tőlem.)

(2009. 04. 18. ) Ma több mint 11 órát hajoltunk a földön krumplit szedve!!! A gép kifordítja krumplit, mi pedig begyűjtjük utána. Ez a meló. Látszólag egyszerű, de először, még asszem öt nappal ezelőtt, fél óra után elkezdett fájni a hátam, ahogy mindenkinek. Így nyomtunk le az első szünetig 3-3 ½ órát, aztán ugyanez folytatódott negyedóra után. A fájdalom pedig végig ott van, és kezdened kell vele valamit. A legjobb, amit tehettem, hogy megpróbáltam elfogadni. Ilyenkor volt a legjobb. Ültem zazent még négy éve, amikor kendóztam. Akkor arról szólt a dolog, hogy kb. kétszer háromnegyedórát ültünk vagy féllótuszban, vagy törökülésben. Csak a lélegzésre és a tartásra kellett figyelni, és öt perc után ez is iszonyú terhet jelent, ahogy éreztem, miként szűnik meg a lábam. Az mese ehhez képest.

Legjobban az idegesít, amikor a többiek az időt kérdezik. Nincs értelme, mert nem az óra miatt lesz vége a melónak, hanem akkor, amikor a főnök azt mondja FINISH! Fejben pedig szétzúz, ha az órát figyeled. Ma délutánra eltűnt a fájdalom, de fejben most nagyon nehéz volt.

Nem hittem volna, hogy fizikailag bírni fogom, de úgy néz ki, mint a zazenben, hogy csak a következő másodpercet akard jól csinálni (lélegzés, test-, váll-, fej-, kéztartás, hagyni, hogy a dolgok vagy elcsituljanak, vagy őrülten szaladjanak a fejedben), itt is csak a következő krumplit kell felszedni a földről, krumplitól krumpliig tart az élet.

(Ez a kéz nemcsak cigit sodor, hanem egy valag dohányt is hoz Lambert-nek :-)!)

Amire nagyon oda kell figyelni, hogy minden nálad legyen, amire szükséged van, mert Lambert mellett nincs sétafika. Még pisilni is csak akkor ugrunk félre, ha nincs a közelben – elvileg lehet. Nincs kabát, pulóver szaladga a kocsiig meg vissza, pedig az idő elképesztően gyorsan változik. Reggel még kabátban kezdtem, egy óra múlva ledobtam egy zsákra, mert sütni kezdett a nap, ebéd után megint hűvösebb lett, és már reménykedve néztünk a felhőkre, de semmi. Végül jó választásnak tűnt, mert megint melegebb lett, és a kabát súlyával sem kellett hajolni, a végefelé pedig esni kezdett. Az idő pedig itt akár öt perc alatt gyökeresen meg tud változni.

Lambert „rakenrolla”, a főnök. Mintha két különböző személyisége lenne. Melón kívül segít, poénkodik. Melóban pedig egy fasiszta állat. Tegnap az egyik John Deere megadhatta magát, eltört a kardán tengely, ami meghajtja a krumpliszedő szerkezetet, ekkor pihenhettünk. Gép feladhatja, de nekünk muszáj csinálnuk, és Lambert mellette lehetetlen jól nyomni. Odajön melléd és ordít, hogy „Use your fucking two hands!”, vagy Use your fingers as I showed you! Don’t step on the spuds, I want all o’em on the stock!” Othervise I’ll send you home!” Mindezt olyan hangerővel, hogy a sziget másik felén is hallható. Ebből is látszik, hogy szabályai vannak a szedésnek, terpeszben állsz, nyújtott térdekkel, nincs támaszkodása karokkal a lábakon, és két újjal túrod a földet, válogatod a rossz és a jó Jersey Royalt.

Lambert vagy hatvan éves – ezt mondta, amikor haverkodtunk -, és kinéz egy jól karbantartott 75-ösnek. Mintha egy örökmozgó lenne a pasas. Második nap elkéstem a melóból. Kitalálható mit kaptam, tök mindegy kinek a hibájából. Végül egyszerűen ösztönből cselekedtem, nem nagyon akartam magyarázkodni, de vagy fél percig kísérleteztem vele, utána elismertem a hibám, és azzal kiszállt a gőz belőle már nyugodtabb hangnemben folyta a társalgás, miközben a kocsijában – egy leharcolt Land Roverben – robogtunk a mezőre. Ott várt még rám egy újabb felvonás. Természetesen nem csináltam jól a szedést – azt csak ő tudja jól – és a hangos a All Right-okkal válaszoltam az anyázásaira. Erre eldurrant az agya odajött, elém állt, és a fejembe ordítva közölte, hogy ha kiakarok kezdeni vele, akkor rossz embert választottam, és egyébként is @#°%:-(((((¤˘§≠قش†☻!!! Szal szimpla Ki itt a főnök-játék volt, így hagytam nyerni J - és élni is szeretnék még egy darabig.

A túlélés alapvető része tehát a jó felkészülés a napra, este kis szenya megvajaz, bekészít, üccsike úgyszintén, kb. 10 (innen kimaradt egy ezres, amire Bobby felhívta a figyelmem :-)!) Kcal elégetésére alkalmas élelmiszert és folyadékot kell csomagolni, plusz, cigi, lakáskulcs, kabát, kesztyű!!!, sapka vagy kalap.

(The Potato King)

Meló közben iszonyúan mocskosak leszünk, főleg a kezünk, és nincs lehetőség kézmosásra. A fekete, földszínű ujjaimmal fogom meg a farkam vizeléshez, majd azzal vagyok kénytelen enni, utána pedig jól megsodrok vele – na nem a farkammal – egy cigit. A filteren érzem a szám szélére száradt nyálba ragadt morzsákat és egyéb kajamaradtékot. Így élünk itt csendesként. Hogy mi a faszért is csinálom, és nem menekülök el, miközben még egy hónap sem telt egy, hogy egy irodában ülve püfölhette a klaviatúrát, meleg volt, meg szar a pénz, de biztonságos, há’ kell ez nekem, amit most nyomok?! De amikor kiöntöm a vödör krumplim, vagy szünet van, olyan óceánt látok magam előtt, aminek a hullámain és is ott fogok lovagolni!