Hát, nem tom, mi lesz itt, lehet, h átmeneti állapot lesz a Les Cherrieres hotel az életemben, és én is az övében, és nem is biztos, h olyan szar lenne eltávolodni ettől az egész bentlakásos kommunától. Pár hete már érezem, h elszakadtam a külvilágtól, és hiába jó a zúzása a helynek, de ez előbb-utóbb véget ér, illetve ért. Már kezdenek elmaradozni a hajnali 1-2 óráig tartó trécselések, és méginkább ez lesz télen. Máriusz az abszolút elszigetelődéssel ijesztgetett. Kb. olyanok leszünk, mint a macik beásva a hó alá.
A jelen helyzet mindenesetre érdekesebb, mint az, h milyen unalmas itt a tél, főleg, hogy lehet, a jövő hetet sem érem meg a hotelben. Csak a szórakoztatásotokra elmesélem, Brunó milyen újabb módon keseríti az éltem. (Tegnap még számos kisebb nagyobb dolog jött össze, a kedvencem egy jó kis csoportdinamikai példa, majd a következő poszton, esetleg – írjatok, ha kíváncsiak vagyok rá, csak annyit, h kávéscsésze.)
Node vissza B.-hez. Majd minden nap kapjuk a konyhai és az éttermi szállítmányt, és a konyhai mosogatás mellett azt is nekem kell elrendeznem, vagyis valójában nemcsak kipí vagyok, hanem kúk/cook is, aki szépen bedolgozik a séf keze alá. Pl. megjön 20 kiló potáta, meg vagy 5 kg parsnipe, ami olyan, mint valami mutáns fehérrépa, kinézetre abszolúte, a vastagsága miatt érzem azt, hogy genetikailag megpiszkált, mert még életemben nem láttam alkarvastagságú gyökereket. Szal ezeket a mosogatás mellett, meg mikor még mit.
Tegnap is érkezett anyag rendesen, lementem az alsókonyhába, h csekkoljam a szállítmányt, a fenti tételek mellett találtam még, gyümölcsöt, cukrot és valami zöldborsószerűt, ja és egy elgázosított konyhát. Ugyanis Brúnó rotyogtatott vm levesszerűt a tűzön, amit szépen ott hagyott a lenti konyhában, miközben meglehetősen összetett, ízlelőbimbajainkat több irányból is ingerlő, elképesztő ínyencséget készítette a reggeliző vendégeink számára az emeleti konyhában. Tojásrántottát. Időnként még összetettebb receptek is akadnak, mert van, hogy gomba, sőt, sonka is kerül a serpenyőbe, h a konzerv babról és a kolbászról nem is beszéljek. (Ez a britis brékfaszt, szemben a műzlis, pirítós kontinentálissal – ha esetleg ez még új vknek)
A lényeg, h a konyhában terjeng vm, amit már füstnek is lehet nevezni, nemcsak gőznek, de mégis a szakács reszortja, h piszkálja a tűzhelyet. Ezért a lenti konyhából felhívtam a házitelón Brúnót, vm meglehetősen rotyog egy fazékban, plusz elújságoltam, mit kaptunk mára a szállítóktól. B. közölte, h ne nagyon izgassam magam a fazék tartalma miatt, mer az az ő biznisze. Jó, teló le. Bár lassan már látni is alig lehetett a konyhában, de mindegy, amit a góré mond az szentírás. Két perc múlva Evelina hívta, B.-t és el is zárta a gázt (lehet, h nem is ebben a sorrendben). És az a szép az egészben az, hogy mindez este már úgy állt össze a fejekben, én majdnem leégettem az alsó konyhát, ahogy azt máj perszonal guitar hiróm, Rob az esti előadásában poénosan előadta. Hát ez van, ha a szakács és a művész egy asztalnál falatozik.
(A tegnapi poszt lejegyzése óta sokminden történt, olvassátok a blogot és megtudjátok…)