Nem én vagyok az első, aki ellépett Hungaryból. Az okokat sejthetitek, és már más blogokon is olvashattatok, erről most nem. (Amúgy Meglepően szervezett, átgondolt módon álltam hozzá a dologhoz, lásd a fotót.)

Beszállni egy repülőbe, ami valahol teljesen máshol fogja kinyitni az ajtaját, mint ahol becsukta, és közben 10 km magasan 800 km/h-val száguldasz, bezárva egy csőbe, ahol semmit sem tehetsz magadért - miközben azért húztam el, hogy tegyek végre vmt magamért! Nem tudom, zsigerileg ugyanazt élik-e át az emberek repülés közben, amit én, de nem lennék meglepve, ha vm hasonló játszódna le mindannyiunkban. A végén az ajtóban igazán őszintén tudtam azt mondani a pilótának, hogy KÖSZÖNÖM.

Ezt az koronázza, meg hogy Jersey szigetére megyek potato collector managernek, vagyis krumplit fogok szedni, ültetni, és csinálni mindazt, ami ezzel jár, több más náció tagjaival. Hogy ez a sziget börtön lesz-e vagy egy kis paradicsomi sziget, ahol hullámlovas álmaimat kötelezően választott jelleggel, de már nem kreditpontokért üldözhetem, az majd kiderül. Még egy mélyen tanulságos gondolat az érkezés kapcsán.

Hazafiúi érzésekkel – képzelhetitek - és másfél liter pálinkával feltöltve érkeztem, de történt vm – baleset?!. A régi kis hátizsákom zárja megadta magát, és Lutonban, a futószalagon már a kinyílt csomagom kúszott felém, hát ezt megdézsmálták - gondoltam -, ahogy hallottam a rémtörténeteket. A folyadék csomagban történő szállításáért az általam igénybe vett cég nem vállal felelősséget, szerencsére a csomaghordók igen, mert az egyik kanyar után a zsák takarásából feltűnt egy kb. 50 Ft-os Mizsei ásványvizes műanyag palack, tele nagyapám legfinomabb, legbikább főzetével. Hát velkam!