hungariansurfer

Köszi a bíztatást! Kitartok!!! A munkásosztály hatalomátvétele itt még várat magára. Köszi a türelmet is, időközben sikerült legyűrnöm a saját tűzfalam, és már ismét van netkapcsolatom a külvilággal. Most volt egy pár perces szakadás, de az csak a szokásos broadband-ingadozás.

A napok kiszámíthatatlan digizéssel telnek. A melóba egy hete bekapcsolódott a kombájn (harvester), de nem mindig használjuk, és mögéje is kell vagy két ember, akik szedik az elhullajtott spudokat.

A gerjeni crew számára, és nekem is, és egyáltalán mindenkinek, a tegnapi nap volt a legkeményebb. 12 óra nettó meló. Harvesterrel kezdtünk, a legtöbbször ott gyűjtögettem mögötte, déltől leálltak a gépek, az okát nem sikerült kideríteni, mert a lengyelek angol szókincse és szövegértése kb. a helymeghatározásra, a gépek nevére, és annak megértésre terjed, hogy mikor kell másnap a furgonoknál gyülekeznünk.

Déltől ismét kézi digi volt a zuhogó esőben. Csab és Patás immár vagy negyedszer eldöntötte, hogy fizunapon felmond, és megveszi a jegyet vissza. Többször a reptér mellett melóztunk, és ha elég alacsonyan, és lassan szállt volna egy gép, ők biztos felugrottak volna rá. Az hogy esőben és szélben kotorjuk a sáros krumplit, majd hat órán át, azért az tényleg sok egy kicsit. Magamon csodálkozom, hogy mindezt fizikailag és aggyal is bírom, és az immunrendszerem elképesztő teljesítményén. Megdicsérem magam J.

Jutalmunk az volt mára, május 1-re, hogy nem 6:45-kor, hanem 7:45kor kezdtünk melózni, és 3-kor zártuk a boltot.

Ígértem szkanderes képet, a Rejtő Kocsmájáhpz tartozi íme:

(Patás balról nyomja Janost. Patás melletti gyerek, Sztasek már nem tagja a kommunának, mert egy liter Dukes vodka társaságában vezette a traktort, az egyik buli után, és ezt az apró kihágást Lambert némileg zokon vette. Janos mellett Darek, az egykori UN rendfenntartó, mint kiderült, jobbján Jayson, az egyetlen helyi brit földúró köztünk.)

Ami még megérne egy posztot, hogy például a magyarok egy része miért van itt. Moldova megnyalná mind a tíz ujját, és az írógépét is, akkora szociótripp, amiket itt hallottam.

Az elmúlt héten 77 és fél órát dolgoztunk, digiben. Csabiéknak a csomagolóban 83 óra körül jött össze. Az viszont kategóriákkal könnyebb meló, úgyhogy a szerencsén is sok múlik - mint mindig :-).

A múlt héten (szerdától szerdáig számolnak fizut – szabadnap akkor van, amikor adnak, és most két hete nyomjuk megállás nélkül!) átlagban naponta 11-12 órát görnyedtünk a krumplik felett, és rögtön kiderül, mire kell odafigyelnünk. A hátfájásról már volt szó, és azzal nem is lehet sokmindet csinálni, csak hozzászokni, elfogadni (ld. előző poszt).

A következő probléma, hogy mivel minden munkát a kezeddel végzel elementáris, hogy megfelelő kesztyűd legyen. Mi eleinte a lengyeleket koppintottuk, akik háztartási gumikesztyűben nyomják, és mivel az ujjaidra tapad, jobban érzed a krumplit a földben. Elsőre csak egy számmal nagyobbat sikerült vennem a boltban, így a Spár gazdaságos kesztyű hamarosan ment is a kukába, de a kétfontos minőségi is, mert ezek gyorsan szakadnak.

Ideális megoldás az a kesztyű volt, amit elhagytam, szellőző textil, vastag gumírozással a tenyerén és az ujjain - visszatért őseihez. Meg is sirattam kicsit, mert egy brit fickótól kaptam még hat éve egy üveggyapot falelemeket gyártó üzemben. A fickó tíz évet nyomott le Afrikában tanítóként, és az egyik legjobb brit arc volt, akivel találkoztam, türelmes, segítőkész, ami Lambert árnyékában óriási érték. Szal kesztyű gan, és a portugáloktól meg az itteni egyetlen brit melóstól, Jaytől sikerült megtudni, hogy a Garage-ban vehetünk fasza, gumírozott textil kesztyűt 1,65-ért!

Ha szar a kesztyűd az ujjaidnak annyi, és mint írtam kesztyűvesztés után 3 órát nyomtam pusztakézzel. A nagy veszteség után találtam egy párt a furgonunkban. Nem véletlenül hagyták ott, egy nap után eldobtam. Sima textil fos volt, és amikor egy körömággyulladás mellett – egyszerűen nem tudjuk rendesen kitisztítani a körmeinket, meg kell várni, míg elég hosszú lesz ahhoz, hogy a kosszal együtt levágjuk – a jobb mutatóujjam alá is beszaladt vm, amit nem tudtam kiszedni. Esélytelen volt a kísérlet, Lambert a közelben, és minden leállás megtorol, másrészt a maradék ujjaim is alkalmatlanok voltak a precíz műtétre.

Iszonyúan kell figyelni az időjárás-változásra is, kabát, széldzseki mindig kell legyen veled reggel, mert levenni le tudod, de ha 3 perc alatt változik az idő, nem gyalogolhatsz 50 métert sem a furgonhoz öltözködni. Egyébként sem látod az eget, mert lefelé nézel. Szünetben próbálod kitalálni, hogy miként folytasd. A levetett kabátokat pedig mindig összegyűjtik a traktorosok, ők is tudják milyen fontos, hogy mindenkinek meglegyen mindene.

Kalap, baseball sapka szintén kötelező kellék, de az sem tökéletes. A red neck, black nail workerek másik jellemzője a fülük. Azt szétégeti a nap, még a kalap sem védett meg, én használok egyedül ilyen szerkezetet, ami nap állástól függően hasznos, de ha lehajolok, és hátulról, oldalról süt a nap, akkor szinte mindegy van-e vagy nincs. Pár napja meggondolatlanul megvakartam fülem, és a kezemben maradt egy centis levedző darabka.

Túlélés mindenek felett a cél. Ehhez iszonyú pontos napirendet kell követni. Általában 5:45-kor kelek, hogy 6:45-re a furgonoknál legyek, de inkábba már előtte 5-10 perccel. Már előző este elkészítem a kis szenyákat, csoki, csokis keksz kerül még a másfél-két és fél liter szürcslé mellé. Felkelés után gyors reggeli, kávé-cigi, szarás – ez is időre megy, egyik kezemben az óra másikban a vécépapír. Hol vannak azok az idők, amikor 15-20 percet töltöttem fajansz pakolással, laptoppal vagy HVG-vel a kezemben, és már a combom is belezsibbadt az ülésbe – hüpp, hüpp . Gyors öltözködés, bepakolás a hátizsákban, Flat 7 elhagyása előtt gyors cseklista (kaja, pia, kabát, kalap, kulcs, cigi, KESZTYŰ!!!).

Hétkor már toljuk is a potátót kifelé a földből. Tíz felé érkezik az első 15 perces szünet gyors szenyázás, csokizás, ivás, és az előre megsodort cigi elszívása – a helyszínen sodrással értékes fél perc mehet el feleslegesen. Aztán rakenrolla fél egyig-egyig, akkor jön egy félóra kajaszünet, ekkor még néha marad 10 perc fekvésre, ekkor lehet sütkérezni a napon, és ha van erőd, felemelni a fejed és nézni ezt az elképesztően gyönyörű tájat, de néha ez sem. Pár napja Lambert 10 perccel!!! az ebédidő vége előtt lefújta a szünetet, akkor amikor másodpercek is számítanak – kőgeci volt az nap, főleg velem, és Patás is szopott miattam, mert párban melóztunk.

Ebéd után még egy nekiveselkedés négyig-ötig, akkor 15 perc újabb gyors pihi, kaja, pia, cigi, és hétig vagy nyolcig meló, de hallottam Lambert-t, ahogy kilenc órát is emlegetett, de akkor szerencsénkre gyorsan vastag köd ereszkedett ránk a dombokon túlról.

Meló után görbe háttal odavánszorogunk a nagy hangárhoz, felírjuk a melóóráinkat, utána fürdés jön, majd a készletek átvizsgálása, hogy mit kell pótolni, miből érdemes feltankolni. Két bolt van a közelben, imbolygó léptekkel vásárlás. Ilyenkor számít igazán az a kereskedelmi gyakorlat, hogy melyik árut teszik szemmagasságba. Szerencsére nincs is túl sok olcsó cucc az alsó polcokon, illetve már az első napokban kinéztük, merre vannak, így nem hajlongunk feleslegesen.

Gyorsan haza, kis főzőcske, kilencig kajabelapátolással, vizitelés Flat 1-ben a magyaroknál, összegezzük a tapasztalatainkat Csabival, és a kilátásokat. Bekukkantás a lengyelekhez, Andrejhez és Derekhez, illetve itt, a Falt 7-ben Brunó jobban ismeri a dörgést, csak ő mindig elhúz meló után. Ilyenkor infókat kapunk a következő napi indulásról, és egyéb informális dolgokról. Mekkora mezőre megyünk, milyen hosszú lesz a munkanap, mikor indul az aratógép, de minden MAYBE! Soha sincs biztos infó, csak sok-sok talán, ami másnap akár az ellenkezőjébe is fordulhat.

Mindezek után, 10-11 felé, ha van még erőm, akkor írok egy posztot.

Ez a poszt három napja íródott, és csak most volt időm újból foglalkozni vele. Elképesztő a tempó, és rengeteg sztori van a melóban. Itt az első… (És bocs az elütésekért , momentán ennyire telik tőlem.)

(2009. 04. 18. ) Ma több mint 11 órát hajoltunk a földön krumplit szedve!!! A gép kifordítja krumplit, mi pedig begyűjtjük utána. Ez a meló. Látszólag egyszerű, de először, még asszem öt nappal ezelőtt, fél óra után elkezdett fájni a hátam, ahogy mindenkinek. Így nyomtunk le az első szünetig 3-3 ½ órát, aztán ugyanez folytatódott negyedóra után. A fájdalom pedig végig ott van, és kezdened kell vele valamit. A legjobb, amit tehettem, hogy megpróbáltam elfogadni. Ilyenkor volt a legjobb. Ültem zazent még négy éve, amikor kendóztam. Akkor arról szólt a dolog, hogy kb. kétszer háromnegyedórát ültünk vagy féllótuszban, vagy törökülésben. Csak a lélegzésre és a tartásra kellett figyelni, és öt perc után ez is iszonyú terhet jelent, ahogy éreztem, miként szűnik meg a lábam. Az mese ehhez képest.

Legjobban az idegesít, amikor a többiek az időt kérdezik. Nincs értelme, mert nem az óra miatt lesz vége a melónak, hanem akkor, amikor a főnök azt mondja FINISH! Fejben pedig szétzúz, ha az órát figyeled. Ma délutánra eltűnt a fájdalom, de fejben most nagyon nehéz volt.

Nem hittem volna, hogy fizikailag bírni fogom, de úgy néz ki, mint a zazenben, hogy csak a következő másodpercet akard jól csinálni (lélegzés, test-, váll-, fej-, kéztartás, hagyni, hogy a dolgok vagy elcsituljanak, vagy őrülten szaladjanak a fejedben), itt is csak a következő krumplit kell felszedni a földről, krumplitól krumpliig tart az élet.

(Ez a kéz nemcsak cigit sodor, hanem egy valag dohányt is hoz Lambert-nek :-)!)

Amire nagyon oda kell figyelni, hogy minden nálad legyen, amire szükséged van, mert Lambert mellett nincs sétafika. Még pisilni is csak akkor ugrunk félre, ha nincs a közelben – elvileg lehet. Nincs kabát, pulóver szaladga a kocsiig meg vissza, pedig az idő elképesztően gyorsan változik. Reggel még kabátban kezdtem, egy óra múlva ledobtam egy zsákra, mert sütni kezdett a nap, ebéd után megint hűvösebb lett, és már reménykedve néztünk a felhőkre, de semmi. Végül jó választásnak tűnt, mert megint melegebb lett, és a kabát súlyával sem kellett hajolni, a végefelé pedig esni kezdett. Az idő pedig itt akár öt perc alatt gyökeresen meg tud változni.

Lambert „rakenrolla”, a főnök. Mintha két különböző személyisége lenne. Melón kívül segít, poénkodik. Melóban pedig egy fasiszta állat. Tegnap az egyik John Deere megadhatta magát, eltört a kardán tengely, ami meghajtja a krumpliszedő szerkezetet, ekkor pihenhettünk. Gép feladhatja, de nekünk muszáj csinálnuk, és Lambert mellette lehetetlen jól nyomni. Odajön melléd és ordít, hogy „Use your fucking two hands!”, vagy Use your fingers as I showed you! Don’t step on the spuds, I want all o’em on the stock!” Othervise I’ll send you home!” Mindezt olyan hangerővel, hogy a sziget másik felén is hallható. Ebből is látszik, hogy szabályai vannak a szedésnek, terpeszben állsz, nyújtott térdekkel, nincs támaszkodása karokkal a lábakon, és két újjal túrod a földet, válogatod a rossz és a jó Jersey Royalt.

Lambert vagy hatvan éves – ezt mondta, amikor haverkodtunk -, és kinéz egy jól karbantartott 75-ösnek. Mintha egy örökmozgó lenne a pasas. Második nap elkéstem a melóból. Kitalálható mit kaptam, tök mindegy kinek a hibájából. Végül egyszerűen ösztönből cselekedtem, nem nagyon akartam magyarázkodni, de vagy fél percig kísérleteztem vele, utána elismertem a hibám, és azzal kiszállt a gőz belőle már nyugodtabb hangnemben folyta a társalgás, miközben a kocsijában – egy leharcolt Land Roverben – robogtunk a mezőre. Ott várt még rám egy újabb felvonás. Természetesen nem csináltam jól a szedést – azt csak ő tudja jól – és a hangos a All Right-okkal válaszoltam az anyázásaira. Erre eldurrant az agya odajött, elém állt, és a fejembe ordítva közölte, hogy ha kiakarok kezdeni vele, akkor rossz embert választottam, és egyébként is @#°%:-(((((¤˘§≠قش†☻!!! Szal szimpla Ki itt a főnök-játék volt, így hagytam nyerni J - és élni is szeretnék még egy darabig.

A túlélés alapvető része tehát a jó felkészülés a napra, este kis szenya megvajaz, bekészít, üccsike úgyszintén, kb. 10 (innen kimaradt egy ezres, amire Bobby felhívta a figyelmem :-)!) Kcal elégetésére alkalmas élelmiszert és folyadékot kell csomagolni, plusz, cigi, lakáskulcs, kabát, kesztyű!!!, sapka vagy kalap.

(The Potato King)

Meló közben iszonyúan mocskosak leszünk, főleg a kezünk, és nincs lehetőség kézmosásra. A fekete, földszínű ujjaimmal fogom meg a farkam vizeléshez, majd azzal vagyok kénytelen enni, utána pedig jól megsodrok vele – na nem a farkammal – egy cigit. A filteren érzem a szám szélére száradt nyálba ragadt morzsákat és egyéb kajamaradtékot. Így élünk itt csendesként. Hogy mi a faszért is csinálom, és nem menekülök el, miközben még egy hónap sem telt egy, hogy egy irodában ülve püfölhette a klaviatúrát, meleg volt, meg szar a pénz, de biztonságos, há’ kell ez nekem, amit most nyomok?! De amikor kiöntöm a vödör krumplim, vagy szünet van, olyan óceánt látok magam előtt, aminek a hullámain és is ott fogok lovagolni!

Szal milyen arcokkal is élek itt?! A magyar crew, akik Csabival egy szobában vannak, háromtagú, Gyadu, Patás és Csab. Mindegyikük vidéki, gerjeni (Tolna megye), és Csabi szólt nekik, h jöhetnek melózni. (Én most már két portugállal nyomom rakenrollát.)

Csabi szerint a „hírnevünket”, hogy a lengyel és portugál vendégmunkások mellett magyarokat is alkalmaznak, a Flat 3 lakóinak köszönhetjük. Nem kisemberek, egyikük mérsékelten tetkós és az idénymunkától mélyebb tónusú hámréteggel bír, nem úgy, mint én, az egykori fővárosi sápatag. Amellett, hogy megy ki a lóvé a kezükből, de gyorsan, a melóban verhetetlenek. Csabi monda nekik, amikor velük tolta, hogy lassabban nyomják, mert különben neki is gyorsabbnak kell lennie, másrészt, ha előbb befejezzük, akkor kevesebb órabért fizetnek ki!

A Flat 5-ben lakik egy pár jórészt erdélyi az egyikükkel Mihállyal ismerkedtem meg legelőbb, egy magas, bajuszos, jó 40-50-es figura, kinn cigizett a pecók előtt. Kiderült róla, hogy szabó volt, de náluk az kevés a biztos egzisztenciaépítéshez. Mihály volt, aki kesztyű nélkül ment a gép után, és puszta kézzel túrta a földet a krumplik után, mondván – A főd’ az nem pina, hogy kesztyű kejjen hozzá!” Itt érzek persze némi csúsztatást a gondolatmenetében, ugyanakkor én is megtapasztalhattam a pure pina-élményt, mivel esszenciális, hogy a kesztyűd mindig veled legyen, de tegnap délben annyira kimerült voltam, h ez elmaradt.

Vissza a Falt 1-be majd a Flat 10-be. A gerjeni crew-val ugyanis meghívást kaptunk még a meló előtti napokban, Nagypénteken a lengyel csapat tagjaitól, hogy a polak venger dva bratankit erősítendő fáradjunk már át némi vodka elfogyasztására – ugye vallásos népek ők, és fő a tradíció tisztelete. Átfáradtunk, és ott már rögtön három nagyon fáradt, egykor embernek látszó tárgyakra bukkantunk, akik a heveny alkoholmérgezés elől az álomba menekültek, de vendéglátónk maradt így is elég.

Kb. 10-12-en ültünk az asztalnál, ahol teljes volt a bábeli kavalkád, magyarok, akik semmit sem tudnak lengyelül, csak pár szót, megfűszerezve kis némettel, ordítanak, és a másik oldalról szintén pár szót ismerő lengyelek, hasonló hangerővel, de az alkohol jó nyelvi gyorstalpaló!

Azt játszottuk az asztal mellett ülve, hogy az ott található vodkás üvegből vki töltött a mellette ülőnek egy pohárba, aki megfogta azt, köszöntötte a mellette ülőt, majd megitta a vodkát aztán ő töltött, és ez így ment meglehetősen gyors tempóban. A lengyelek összesen 7! liter tízfontos vodkával végeztek a megérkezésünkig!!!

Rengeteg frusztráltság szakadt ki a srácokból az itallal, az egyik lengyel parasztgyerek, asszem, Styesek egyfolytában éles hangon nyerített (YIHHHHÁÁÁÁÁÁ) – ez az ő védjegye, és akadt még egy másik, fiatal arc, aki szintén erősen felbátorodott az italtól, és állítólag ökölváltás közeli volt az állapot a közvetlen megérkezésem előttig – ami részben az erősen fogyó italkészlet következménye volt. Sikerül megnyugtató megoldással előállnom, az egyik lengyel sráccal autóba pattantam beszerezni még egy üveg vodkát – de ez elsőre kevésnek tűnt. A sofőr nem az az agresszív duhaj részeg figura, de volt benne rendesen, és az út a boltig, meg vissza rosszabb volt, mint először repülőgépre szállni. Az Y-kanyaroknál nem tudtam, hogy képes lesz-e időben elfordítani a kormányt, ha nem, akkor vagy 80-nal nekicsapódunk az itteni keskeny utakat szegélyező egyik kőfalnak. Végül prezentáltuk a vodkát, ami valszeg fontosabb volt a partizóknak, mint a testi épségünk, és inkább én is együtt ittam a többiekkel a közvetlen éltveszély elmúltával.

A buliban Andrejjel dumáltam, ő még akik jól beszél angolul. Az ő sztorija, hogy imádja az autókat, a pénzét mindig erre költi, de pár éve ripityára törte az akkori kocsiját, vagy ötezer fontja úszott el, és arról álmodik, hogy vagy Hollandiában vagy Bécsben talál asztalos melót. Esetleg elhúz a nővére után Ausztráliába, igaz Fülig Jimmy figura.

Derek, az egykori lengyel tömegoszlató az egyik legjobb arc a telepen, mosolyog, segít, és a buliban folyton Marlborót töm a szádba, mégha ég már egy a kezedben, akkor is mutatni kell, h köszönöd, de nem kérsz. Kicsi angol, jó traktoros, mint Andrej, ő is hatodik éve nyomja Lambert-nél, mellesleg otthon tömegoszlató rendőrként kereste a napi betevőt.

A nyelvi nehézségek, a kemény meló, az őrült főnök és a mindebből fakadó frusztráltság előhozta a jó öreg dominanciakérdést, így a vodka beszerzése után a buli szkanderbajnoksággal folytatódott, de meglepő nyugalomban. A gerjeni csapat úgy gondolta, hogy itt az ő ideje, és tényleg itt is volt! Csab jó felépítésű gyerek, és láttam, hogy neki ez jó feszültséglevezető, jobbal-ballal letett mindenkit. Gyadu, vékony, magas srác, de biztos voltam, hogy Derek simán leteszi őt, csak legalább a kezét ne törje el. Ehhez képest Gyadu simán vette az akadályt (Sztem Syvester Szalonna annakidején időhurokba ugrott, meglátta ezt az estét, és kiszínezve prezentálta, Túl a csúcson címmel).

Számomra az est fénypontja Patás pörformansza volt. Patás nem az egykori Vágó Pityu-műsorok ünnepelt vendégeként kezdte karrierjét, de nem is ott mutatja a legjobb formáját. Mokány, kicsit pocakos gyerek, teli jószándékkal, és olyan alkarja van, mint nekem kettő. Amikor leült szkanderozni átváltozott valami furcsa, Rejtő-figura keverékévé – ebben a varázslatban kis segítséget kaptam az 5-6. vodkától. Derek nekifeszült, h lenyomja, erre Patás felénk fordult, és megkérdezte, hogy mehet-e, mintha nem gumibotozáson edződőtt izmok nyomták volna a karját. Közben Patás úgy nézett rám, mintha arról akarna csevegni, hogy milyen lesz a krumplis meló, és közben arra számítottam, h a szabadon maradt kezével még egy cigit is megsodor, h ne unatkozzon. Hogy ki nyert, találjátok ki!

(Mindjárt megyek át, és szerzek fotókat a többiekről.)

Már megint átcsapnak felettem az események hullámai, és már kezdem felejteni, hogy milyen elképesztő az óceán moraja – ezért tegnap egy naplemente kíséretében emlékeztettem erre magam -, hogy 150-200 méteres függőleges sziklafalról lógattam a lábam, hogy a Rondels Farmról hazafelé gyalogolva Lambert, a főnökünk húzott el a lecsoffadt Land Roverében ülve, majd rá 15-20 percre a fia, Paul, és mindketten bőszen integettek az alkalmazottjuknak! Alig értem a szigetre, és már ismerősökbe botlok mindenfelé!

Alapvetően a túlélésről és az itteniek bemutatásáról szól a mostani topic, ahogy Bobby királyfi jelezte, hogy őt mi érdekelné. Bár ahogy ismerem őt kb. négy éves közös albérletezésünk után az itteni ár-bér viszonyok még inkább lekötnék a gondolatait, és még ebből is lehet topic :-)!

A szigeten a nyulak és a fácánok gyakorlatilag nem félnek az embertől. Vesztükre, mert egyik kedvenc olvasmányélményem jegyében, A galaxis útikalauz stopposoknak – amiben Douglas Adams arról ír miként lehet 30 altair dollárból kihozni a Világegyetem látnivalóinak megtekintését (itt egyébként Jersey font van) -, megosztom veletek, miként érvényesül a darwini kiválasztódás a szigeten, és ezzel egyben a rezsiköltség le is szorítható.

Csabi Gerjenből érkezett, még Pécsről ismerem, és ő az a szigetlakó akinek köszönhetően ráleltem erre a helyre, és egy csomó infóval felpakolt az érkezésem előtt. Csabi, már meglehetősen jól akklimatizálódott, január óta tolja itt a fuckin’-bloody-rock’n rollá-t ( © by Lambert, a gazda), és a lengyel-magyar (vabradanki) többségű, némi portugál sitthordó g*cikkel (© by Verschitz kolléga) kiegészült vendégmunkás közösség előtt megmutatta, mi is az az igazi vadászösztön.

A csapat ugyanis fóliahajtogatás közben rábukkant két fácánra, akik bíztak a fajok közötti egyenlőség tiszteletben tartásában, ám Csabi lebírva a túlerőt (hiszen ketten voltak!) egy-egy szimpla kézmozdulattal letépte a fejüket - ezzel is növelve a magyar kolónia iránti amúgy sem kevés tiszteletet -, ezáltal erősen akadályoztatva őket egy esetleges menekülési kísérlet végrehajtásában. Az eredmény a fazékban látható!

(Photo by Gyadu & Csab)

Vasárnap landoltam a szigeten, és azóta szinte folyamatos a csőlátásom, a dolgok jó és rossz oldalát tekintve, szinte csak az előzőt látom. Kicsit kopnak a korábbi élmények annyi új érkezik, így ez rövid lesz, csapongó, és egyben nagyon, nagyon tanulságos is.

Íme a sziget a repgépből nézve, leszálláskor…

A pecó mint egy felsőközépkategóriás menekültszálló. Na jó inkább csak mint egy átlagos kollégium. Csabi, aki felfedezte ezt a kis paradicsomot, az „elmegy” jelzővel illette a helyet, így nem ért váratlanul amibe csöppentem. Most öten vagyunk a szobában, de az alvással nem volt gond az első este, amikor a másik magyar szobából alig bírtam Csabival a hazavezető 15 métert megtenni. Az érkezés az ugye mindig nagy ünnep, és a maradék pálesz ekkor vérzett ki. Szal vissza már nem viszek belőle.

Első nap lementünk az óceánhoz, és szétfagyasztottuk a lábunk. Szörfösök voltak kinn a vízen nem is kevesen. Jó 3-4 méteres hullámokkal birkóztak. A néhány partra vetett brit bálna bikiniben közelítette meg a kb. 8-10 fokos vizet, egészségükre.

Az utak keskenyek, járda alig, és sokfelé falak emelkednek a padka mentén, úgyhogy mikor megyünk vhova, akkor autó lassít, ha szembe is jönnek. Azér szar érzés, hogy esélyed se lenne félreugrani, de a sofőrmentalitás ég és föld összehasonlítva Budapesttel.

(Fagyasztott lúdtalpak)

Amikor 2003-ban először voltam kinn, akkor felállítottuk a top legszarabb három dolog UK-ben listát és az ellenkezőjét is. (Topfos 3 - No.1.: osztott hideg-melegvizes csap, No. 2.: plató nélküli WC, amibe pottyantva a segged partjára fröccsen a víz, No. 3.: gyerekhám – ez mára eltűnt, de pár éve nagyon népszerű pedagógiai eszköz volt.)

Itt most nagyon kerek. Amivel nem tudok/tudtam betelni, az a buszmegállókban az útra festett négyjegyű szám. Ha azt elküldöd a 66556-os sms-számra, akkor megkapod a legközelebbi buszok érkezési idejét, és minden egyéb infót róluk! Vagyis ha kinn szopnál az úton az esőben, szélben, vagy csak egy fukin’ lazy torist vagy, aki még arra is képtelen, hogy eltegyen egy menetrendet a zsebébe, akkor sincs gond. Ja, a telefont azt viszont vinni kell!

(És ezért jöttem)

Az érkezéshez tartozik, hogy úgy érzem, minden klappol az úttal kapcsolatban, minden a helyére passzol, és ez olyan, mintha a nagy fehérszakállú személyesen protekciózna az ügyeimben. Érkezés után jelezte is, hogy ideje ezt észrevennem. Alig raktam le a csomagjaim, és a szobánk ajtaján már Jehova tanúi közül kettő személyesen kopogtatott, az egyik lengyel volt, aki megígérte, hogy az Big Boss következő, e hétvégi partijára szóló invitálást már magyar nyelvű meghívón kapjuk. Ámen!

Az egyik dolog, amit semmiképpen sem akartam kihagyni, az LFNS, vagyis a London Friday Night Skating. Brutál trip volt pedig vagy 17 éve korizok. Kölcsönöztem egy Rollerblade-et a és védőszettet a Blue Roomban, ami a starthelytől nem messze egy koris bolt, ahol persze szintén dolgozik egy magyar srác, meg japán, olasz, és mutatóban helyiek is akadnak :-).

Szal kilenc után pár perccel start a Hyde Park Cornernél, minden szöszölés nélkül, kb. 300 korissal indultam el, köztük 7-8 magyarral. Az egész menet a utakon zúgott végig, eszméletlen szmogban, de a gyilkos tempó miatt sok CO2-t, NO3-at és SO2-t vontunk ki a levegőből. Ehhez képest a Bajcsy-Andrássy zöld liget. A tempó 30 km/h ment közben, egy kupacba iszonyúan kell figyelni a többiekre, és egy idő után elképesztő a fíling. Szinte semmit sem látsz az aszfaltból. Csak a lábad érzi a gödröket. Nem látod a repedéseket. Csak az előtted száguldó hátát. A mozgásukból igyekszel kitalálni, mi legyen a következő lépés.

A pubok mellett ácsorgók bíztatnak, és nem néznek hülyének, vagy nem fikáznak, mint ahogy a legtöbbször Budapesten. Elszáguldok egy járdasziget mellett, ahol három nagydarab, soul-énekesnek látszó feka csaj áll, akik visítanak a gyönyörtől, hogy ott robogok több száz nyolckerekű, és a kezüket pacsira emelik, pacsizok, és visítok, közben pedig száguldva kerülgetem a csatornafedőket, az előttem haladókat - on the edge.

Ha megvan a félgagyi Rollerball c. film, vagy láttál már Red Bull Crashed Ice-t, akkor elképzelheted, milyen, amikor tölcsérbe érünk – leszűkül az út, és igyekszel mielőbb fékezni. Több kisebb baleset teljesen belefér, de azon már az én szemeim is fennakadtak, amikor két marshal – ők biztosítják a mentet – kapta el egymást és a járdán állók közé pördült az egyik – és állítólag most lazább tempóban zúztunk!

Nincs sok beszélgetés, mert mindenki a tempót igyekszik tartani, pár szót váltunk, amikor a menetet a marshalok megállítanak minket. Ilyenkor a leggyakrabban elhangzó kérdés, a „Where are you from?”

A csúcspont a Sohón átvágva következik. Transzvesztiták mellett elsuhanva azt látom, hogy a világ másik feléről ide szalajtott túristája nem az istenadta transszexuálisait fotózza, hanem minket. Van, ahol még felismerik az igazi értéket!

Nem én vagyok az első, aki ellépett Hungaryból. Az okokat sejthetitek, és már más blogokon is olvashattatok, erről most nem. (Amúgy Meglepően szervezett, átgondolt módon álltam hozzá a dologhoz, lásd a fotót.)

Beszállni egy repülőbe, ami valahol teljesen máshol fogja kinyitni az ajtaját, mint ahol becsukta, és közben 10 km magasan 800 km/h-val száguldasz, bezárva egy csőbe, ahol semmit sem tehetsz magadért - miközben azért húztam el, hogy tegyek végre vmt magamért! Nem tudom, zsigerileg ugyanazt élik-e át az emberek repülés közben, amit én, de nem lennék meglepve, ha vm hasonló játszódna le mindannyiunkban. A végén az ajtóban igazán őszintén tudtam azt mondani a pilótának, hogy KÖSZÖNÖM.

Ezt az koronázza, meg hogy Jersey szigetére megyek potato collector managernek, vagyis krumplit fogok szedni, ültetni, és csinálni mindazt, ami ezzel jár, több más náció tagjaival. Hogy ez a sziget börtön lesz-e vagy egy kis paradicsomi sziget, ahol hullámlovas álmaimat kötelezően választott jelleggel, de már nem kreditpontokért üldözhetem, az majd kiderül. Még egy mélyen tanulságos gondolat az érkezés kapcsán.

Hazafiúi érzésekkel – képzelhetitek - és másfél liter pálinkával feltöltve érkeztem, de történt vm – baleset?!. A régi kis hátizsákom zárja megadta magát, és Lutonban, a futószalagon már a kinyílt csomagom kúszott felém, hát ezt megdézsmálták - gondoltam -, ahogy hallottam a rémtörténeteket. A folyadék csomagban történő szállításáért az általam igénybe vett cég nem vállal felelősséget, szerencsére a csomaghordók igen, mert az egyik kanyar után a zsák takarásából feltűnt egy kb. 50 Ft-os Mizsei ásványvizes műanyag palack, tele nagyapám legfinomabb, legbikább főzetével. Hát velkam!